Nálunk néha egészen furcsa dolgok történnek egy teljesen átlagos munkanapon.

Például az, hogy délelőtt még mindenki a saját feladataival foglalkozik, majd egyszer csak felállunk, átsétálunk a szomszédba… és pár órával később bokrok alatt, padok mögött és fák tövében keresgélünk.

Ezt hívjuk mi „nyúldugásnak”.

A történet Emőkééktől jön – egy régi családi hagyomány, amit egyszer csak behoztak az irodai életbe. Azóta gyakorta van egy nap az évben, amikor hozzájuk megyünk, és kicsit kiszakadunk abból, amit munkának hívunk.

Nem nagy dolog, mégis az.

Az udvaron bográcsban fő az ebéd – idén gulyás volt.
Az asztalon házi dolgok sorakoznak: sajtos rugelach, juhtúrós rúd, egy nagyon szépen megcsinált tál mindenféle finomsággal, sütemények… mindenki hoz valamit, amit szívesen ad.

Ebéd után mi bevonulunk az étkezőbe.
Kint közben elkezdődik az előkészület.

250 darab számozott papírnyúl kerül elrejtésre a kertben.

Majd kinyílik az ajtó, és egyszerre indulunk ki.

És ott történik valami, amit nehéz máshogy leírni, mint úgy, hogy mindenki visszavált egy kicsit gyerekké.

Kollégák hajolnak le egy-egy bokorhoz, benéznek a kerti tárgyak mögé, valaki fut, valaki nevet, valaki már a harmadik nyulat találja.
És közben senki nem feszeng, senki nem „munkában van”.

Csak jelen van.

Aztán leülünk, és Emő elkezdi felolvasni a számokat.
Van, ami nyer, van, ami nem.

Apróságok: notesz, post-it, kézműves szappan, édesség, egy speciális fogkefe, amit valaki már rég kinézett magának.

De nem ez a lényeg.

Hanem az, hogy amikor valaki több nyulat talál, de egyik sem nyer, akkor a többiek gondolkodás nélkül adnak neki a sajátjukból.
Hogy együtt nevetünk azon, ki mit húzott.
Hogy tényleg figyelünk egymásra.

Amikor vége, visszamegyünk az irodába. És folytatjuk a napot.

Csak közben valaki csokit csomagol a gyerekének, valaki elcseréli a nyereményét, valaki még mindig mosolyog azon, hogy mit talált a fa mögött.

És ilyenkor mindig eszembe jut:

nem attól lesz egy munkahely jó, hogy minden folyamat tökéletesen működik. Hanem attól, hogy az emberek jól érzik magukat egymás mellett.

A többi… valahogy mindig könnyebben megy utána.